Isten veled város, hol születtem,
Nyitra part és játszó hűs berek,
Őszbe borult fiad búcsúzik most,
Nem a régi pajkos, kis gyerek.
Pedig sokszor, hej, de nagyon sokszor
Hangos szóval a fogócska vitt
A piactérre, ahol kifent bárddal
Fejezték le hajdan Ocskayt.Itt bolyongok köveid között és
Sirok közt, a temető soron,
Köszöntenek még régi házak,
S minden fejfa ismerős, rokon.Este van már. Csend borul a tájra,
S álmod felett vonatfütty lebeg,
Elindulok, tétován keresve
Utat, mely a messzibe vezet.
Smidt Lajos
Vándor éneke, Érsekújvár
1962. július 18.
