Kiemelt

Megújul a szombathelyi Smidt Múzeum épülete

Több mint 33,4 millió forintos beruházással felújítják a szombathelyi Smidt múzeum épületét, az építési munkálatok várhatóan október végén fejeződnek be – közölték a múzeum udvarán tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

A felújításhoz a fenntartó szombathelyi önkormányzat a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kiírt pályázaton 11,5 millió forint támogatást nyert el, Szombathely közgyűlése pedig a város költségvetéséből csaknem 22 millió forinttal járult hozzá a költségekhez – ismertette Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.
Hozzáfűzte: a munkák során felújítják a több száz éves épület tetőszerkezetét, kijavítják a rossz állapotú kéményeket, kicserélik az ereszcsatornákat és megújul az épület homlokzata is.
Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója elmondta: a Smidt múzeum épülete a középkori várfalra épült 1772-ben, szomszédságában található a püspöki palota, vele szemben pedig a megyeháza. Az épületben kapott helyet a város első gimnáziuma. Az épületet később más célokra is használták, 1971-től működik múzeumként, helyet adva az egykori sebész, nyugalmazott kórházigazgató, Smidt Lajos értékes magángyűjteményének.
Az igazgatónő hangsúlyozta: a Smidt múzeumban gyakran tartanak iskolai osztályok számára rendhagyó múzeumi órákat, ez a környezet ugyanis szavai szerint különösen alkalmas arra, hogy ott korszerű múzeumpedagógiai eszközök alkalmazásával bemutassanak egy-egy történelmi korszakot vagy stílusirányzatot a fiatalok számára.
A kétemeletes épületben egy igen jelentős helytörténeti kiállítás mellett hadtörténeti, pénztörténeti, fotótörténeti tárlat is helyet kapott, megtekinthető a múzeumalapító könyvgyűjteménye, óragyűjteménye, illetve megcsodálhatók az orvoslás és gyógyszerészet emlékei is. A Smidt múzeum a felújítás befejeződéséig zárva tart.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code