Rólunk

Engedje meg, hogy bemutatkozzunk!

alapitvany_j

Életre kel(l) a múlt!

Közel száz program valósult meg pályázati források és rengeteg önkéntes munka segítségével az elmúlt nyolc év folyamán a Smidt Múzeumért Alapítvány szervezésében a Smidt Múzeumban.

A Smidt Múzeumért Alapítványt 2007-ben a Smidt Múzeum országosan is egyedülálló tárgyi-szellemi kincseinek széles körű társadalmi megismertetésére és a Múzeum kulturális célú feladatainak támogatására hoztuk létre.

A múlt megismertetését és megszerettetését célzó tevékenységeinkbe az óvodásoktól az idősekig minden korosztályt sikerült bevonni.

A kisebbeknek gyermekfoglalkozásokon, játékos tárgyi-történeti felfedezőutakon, papírszínházi bemutatókon, kreatív kézműves programokon kelt életre a múlt, míg a fiataloknak és a felnőtt korosztálynak ismeretterjesztő előadásokat, komoly-, és népzenei koncerteket, filmvetítéseket, felolvasásokat, alkalmi mini tárlatokat, tematikus vezetéseket szervezett az Alapítvány.

Önálló kezdeményezéseink, városi és országos fesztiválokhoz kapcsolódó rendezvényeink, történelmi évfordulókról való megemlékezéseink egyaránt nagy népszerűségnek örvendtek.

Előbbiek közül érdemes kiemelni a Villamos – napot, mely a szombathelyi villamosközlekedés történetéből villant fel képeket évről-évre; és a Civil Kurázsi – napot, melynek célja a nagyközönség és a Smidt Múzeum közötti kapcsolat erősítése az Alapítvány önkéntesei és meghívott előadók által. A Savariától Szombathelyig – programunk a megyeszékhely történetét mutatja be a Smidt Múzeum tárgyi emlékein keresztül.

Ezen kezdeményezések összefogásaként került meghirdetésre 2013-ban az „Életre kel(l) a múlt!” elnevezésű projektünk, melynek fő célja a múlt megismertetése, a lokálpatrióta gondolkodásmód kialakítása és közös kulturális örökségünk megóvása. A Múzeumnak helyet adó egykori gimnáziumépület híres tanárait, diákjait és az itt folyó munkát is több alkalommal bemutathattuk. Generációs élménynapjainkon nagyszülők és unokák tölthettek együtt felejthetetlen órákat Szombathely kincsestárában.

2014-től kiemelt figyelmet kapott a fogyatékkal élők kulturális esélyegyenlőségének javítása,

melyben szakmai együttműködő partnerünk a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, valamint a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete. A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés lehetőségek szerinti megvalósítása nemcsak fogyatékkal élő embertársaink, hanem mindenki számára élményszerű, interaktív múzeumlátogatást ígér.

Online felületeink cikkei kulturális és történelmi témákkal, valamint a helyi civil szervezetek tevékenységeinek bemutatásával kínálnak tartalmas böngészést az érdeklődők számára. (Hírlevél Plusz, Smidt Hírlevél)

Alapítványunk 2011-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyilvántartásba vett, regisztrált önkéntes fogadószervezet. Önkénteseink között éppúgy van fiatalkorú, mint megváltozott munkaképességű vagy 70 éven felüli személy. Egyik önkéntesünk 2012-ben a Vas Megyei Önkéntes Centrum által adományozott, az Év Vas megyei önkéntese díjat vehette át munkájáért!

Jó kapcsolatot ápolunk a helyi civil szervezetekkel. Közös projektjeink a történelmi érdeklődés felkeltését szolgálják. A Fúvósmuzsikáért Alapítvánnyal 2014-ben közös kamara-kiállításban mutattuk be a Schola Cantorum Savariensis fiúkórus történetét, amelynek próbatermei egykor a múzeum épületében voltak.

Tevékenységeinket támogatták magánszemélyek adományaikkal és adójuk 1 %-ával, valamint a Nemzeti Együttműködési Alap (korábban NCA) és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. (Köszönet érte!)

Az elmúlt évek során munkavállalókkal, több tucatnyi önkéntessel és közösségi szolgálatos diákkal, összességében több millió forintos pályázati forrásból, közel száz program megvalósításával, múzeumi tevékenységek és kiállítások támogatásával, valamint a technikai és műszaki eszközpark, illetve az online felületek fejlesztésével segítettük a Múzeum munkáját.

A jövőben is mindent elkövetünk azért, hogy a Smidt Múzeum csodálatos műkincs-együttese által hordozott javakból minden érdeklődő minél nagyobb mértékben részesülhessen.

Kuratórium tagjai:
Elnök: Dr. Smidt Erzsébet
Titkár: Tóth Tamás
Balogh Péter
Kőszegfalviné Pajor Klára
Kövér Gáborné

Ügyintéző: Simon Ádám

Elérhetőségek:
Postai cím: 9700, Szombathely, Hollán Ernő utca 2. (Smidt Múzeum)
Telefon: +36 (20) 569-7481
Web: www.smidthirlevel.hu
E-mail: smidtalapitvany@smidthirlevel.hu

[box size=”large” border=”full”]Céljainkat Ön is támogathatja adója 1%-val, vagy önkéntes adományaival az alábbi módokon:

Adószámunk: 18898165-1-18
Bankszámlaszám: 17600042-00152224-00200004 (Sopron Bank)[/box]

Köszönjük!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code