2012-12-23 Comments (0) Dr. Smidt Lajos, Történetek

Téli mese

DR. SMIDT LAJOS (1960-as évek) – Nagy pelyhekbe hull a hó…Úgy szeretem elnézni, ahogy könnyű tánclépésben, egymást kergetve, vidáman, mind közelebb – közelebb jönnek…Kicsi gyermekkoromban mindig azt hittem, hogy gyönyörű tündérlányok csodálatos tánca a hóhullás és úgy vágyódtam közéjük én is…Csak azt nem értettem, miért szállnak le a földre, hiszen itt bepiszkítják fehér ruhácskájukat, s úgy már nem mehetnek vissza az égbe, … meg kell itt halniuk … Sokat gondolkoztam ezen, s azóta megfejtettem már a titkot. Egy kis hópehely meséje segített hozzá. Elmondom úgy, amint tőle hallottam.

Hófehérke tündérkirálynő birodalmában boldogan éltek a bájos hópehely tündérkék. Mindenük meg volt, amit szemük, szájuk kívánt, egész nap csak táncoltak, mulattak. … Egy valami azonban szigorúan meg volt tiltva nekik! Nem volt szabad a birodalom egyetlen földre néző csillogó, jégkristályos ablakán kinézniük. – Mégis akadt valaki egyszer – a királyné legkisebb lánya, – aki

megszegte a parancsot. Mikor nem vette észre senki, odalopódzott az ablakhoz és kíváncsian letekintett rajta. Nagyon tetszhetett neki, amit odalenn látott, mert mind jobban-jobban kihajolt s egyszer csak uramfia! … elszédült s már repült is lefelé. … De nem esett a sárba, hanem egy drága, bús-borongós, kékszemű legény, vágyó, forró ajkára szállt s ott halt meg boldogan, égő csók tüzében. … Azóta minden télen jönnek, szállnak a hópelyhek, keresik elveszett testvérkéjüket. Hófehérke királyasszony legkedvesebb lányát, de hiába. … itt pusztulnak ők is. … Sajnálom őket, de azt az egyet, azt az első kis csacska hópelyhet, – nagyon irigylem …

Hosting sponsored by Webonic.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code